Személyközpontú protokoll
Milyen eseteket érdemes személyközpontú szupervízióba vinni?
👥 Miért pont személyközpontú szupervízió?
Mert itt nem az eszközökről, hanem a saját megéléseidről lehet biztonságban beszélni.
Segít felfedezni, hol veszett el az empátia, a belső hitelesség, a valódi kapcsolódás.
Teret ad az önreflexiónak, nem ítélkezik, nem siet megoldást adni.
Segít újra kapcsolódni önmagadhoz – és ezen keresztül a klienshez is.
Kapcsolati elakadások a klienssel
Úgy érzed, „nem találjátok egymást”, nincs valódi kapcsolat, miközben minden „szakmailag rendben van”.
Nehézséget okoz az empatikus ráhangolódás vagy a feltétel nélküli elfogadás.
Úgy érzed, a kliens „provokál”, „manipulál”, de nem tudod eldönteni, ez benned mit mozgat meg.
Erős érzelmi reakcióid vannak a kliens iránt
Nagyon szimpatikus vagy épp nagyon irritáló számodra a kliens.
Nehéz megőrizned a belső egyensúlyod az ülések után.
Úgy érzed, „túl közel kerül hozzád” vagy nem tudod tartani a határokat.
Önismereti dilemmák, identitáskrízisek a szakmai szerepedben
Kételyeid vannak: „jó terapeuta vagyok egyáltalán?”
Úgy érzed, másképp kellene működnöd, mint ahogy te hitelesen tudsz.
Változott az élethelyzeted (pl. szülővé válás, gyász, betegség), és ez hatással van a szakmai működésedre is.
Szerepkonfliktus vagy túlterheltség
Sokféle szerep között kell egyensúlyoznod (pl. tanácsadó, oktató, segítő), és ez belső konfliktust okoz.
Elbizonytalanodsz, hogy meddig vagy a kliens segítője, és hol kezdődik az ő autonómiája.
Burnout jeleit tapasztalod magadon, de nehéz erről nyíltan beszélni.
Ha visszatérően „nem működnek” a megszokott eszközeid
Kognitív, viselkedéses vagy rendszerszintű technikák nem hoznak áttörést, és úgy érzed, újra kell gondolnod, hogyan kapcsolódsz.
Olyan kliensek, akik nem kérnek konkrét technikai megoldást, hanem „csak beszélni szeretnének” – és ez benned ellenállást vagy tanácstalanságot vált ki.
Kliens-személyiség, aki „tükröt tart”
A kliens életútja, mintázatai, sérülései emlékeztetnek saját tapasztalataidra.
Úgy érzed, párhuzamosság van az ő története és a saját múltad között – és ez zavaróan hat a működésedre.
🚫 Milyen eseteket ne hozz rogersi esetmegbeszélésre?
A Rogersi (személyközpontú) esetmegbeszélés nem minden esetben a leghatékonyabb forma, különösen akkor, ha a fókusz nem a kapcsolati vagy önismereti dimenzión van, hanem inkább technikai, módszertani, etikai vagy diagnosztikai kérdéseken.
Kifejezetten diagnosztikai fókuszú esetek
Ha azt várod, hogy mások segítsenek egy DSM-5 szerinti diagnózisok közötti tájékozódásban, mert úgy sejted, érintett lehet a kliens, és fontos lenne tudni a pontos diagnózist.
Ha a célod differenciáldiagnosztikai kérdések tisztázása (pl. borderline vagy autizmus? ADHD vagy trauma?).
Technikai módszertani kérdések
Például: „Milyen CBT eszközt használjak erre a tünetre?”, „Hogyan vezessem be az expozíciós gyakorlatokat?”, „Mi lenne a jó házi feladat?”.
A rogersi esetmegbeszélés nem módszerfókuszú, itt nincs “tanácsadás”.
Krízishelyzetek, etikai, jogi kérdések
Pl. öngyilkossági veszély, gyermekvédelmi bejelentési kötelezettség, titoktartás megsértése, határátlépés gyanúja.
Ezek gyors, konkrét, szakmailag egyértelmű válaszokat kívánnak, amit nem biztosít a személyközpontú forma.
Ha kizárólag „kívülről” vársz választ
Pl. „Ti mit tennétek?”, „Adjatok tanácsot!”, „Mondjátok meg, mi a jó megoldás.”
Ha nem tudsz/akarsz bevonódni önismeretileg
A rogersi esetmegbeszélés alapja, hogy a segítő saját megélésével is dolgozunk. Ha ez nem vállalható épp számodra (pl. túl fáradt vagy, túl személyes lenne, védened kell magad), akkor másik forma lehet célravezetőbb.
✅ Hozd ide az esetet, ha...
nem tudsz ráhangolódni a kliensre
érzelmileg megterhel az eset, és szeretnél rá reflektálni
valami blokkolja benned az empátiát vagy elfogadást
önismereti dilemmát hoz fel benned a kliens vagy az esete
a kliens tükröt tart, hasonló élethelyzetekről, mintákról számol be, mint amiket épp megélsz, és ez megzavar
a kliens zavarba ejtően intellektualizál, nem tud érzésekkel kapcsolódni
nehezen vagy jelen hitelesen, „eljátszod” a terápiát
🔎 Ellenőrző kérdések:
Tudok-e valóban empatikusan jelen lenni mellette?
Mit akadályoz abban, hogy őszintén ott legyek vele?
Elfogadom-e őt úgy, ahogy most van?
Tudok jelen lenni és vállalni a megéléseimet?
Az érdekel, én hogy vagyok ebben a helyzetben, nem az, hogy „mi legyen a következő lépés”?
Nyitott vagyok arra, hogy önismereti szinten is ránézzek az esetre?
